2010. január 4., hétfő

A kerti tavak

A kerti tó egy nagyon kedvelt dolog manapság. A kerti tó szinte egyre több és több családi ház kertjében megtalálható. A kerti tó egy nagyon esztétikus megoldás, amely sokat nyom az udvar esztétikai összhatásán. A kerti tó létrehozása előtt sok dologra kell ügyelnünk. Nem mindegy pl. az, hogy a kerti tó az udvar mely részén helyezkedik el, milyen terepen, milyen fekvésben stb.. Ebben a cikkben most a kerti tó építésének bemutatásáról szeretnék írni pár mondatot.


Az hogy milyen anyagból szeretnénk a tavat megépíteni az első sorban a kerti tó méretétől és annak a mélységétől függ. Erre viszont több megoldás is létezik már. Régebben betonozással készítették el a kerti tavat, de ma már az agyagtéglákból készült kerti tó az elterjedtebb, amelyek előre gyártott anyagokból készülnek. Ezek mellett még nagyon elterjedt a fóliával bélelt medrek is, amik szintén nagyon jól beváltak a kerti tó építése során. A beton medernek az egyik hátránya viszont, hogy később már nincs mód a kerti tó változtatatására, átalakítására, de ezért is vannak előre gyártott műanyagból készült medrek is. A kerti tó tetszőleges formájának kialakítására mégis a legjobb választás a fóliás tó. Csak kiássuk a medret a kerti tó méretének megfelelő méretben.


A tó legmélyebb területét érdemes 10-20 cm-rel mélyebbre ásni, majd annak helyére köveket rakni. Majd ezután érdemes az egész kerti tó medrét finom szemű homokkal beteríteni körülbelül 10 centiméter vastagon és azt jól eldöngölni. Ez után jöhet a kerti tó medrének a fóliázása. Ez a fólia tulajdonképpen hasonló dolog, mint a házi medencék fóliája. A fóliázás után pedig borítsuk be kavicsokkal a kerti tó fenekét, hogy az természetesebb hatást keltsen. Ezután a kész tavat már csak fel kell tölteni vízzel és készen is van a kerti tó. A kerti tó hatását tovább fokozza, ha növényeket telepítünk magára a tó vizére és a kerti tó köré. Mi is az a kerti tó? Mire jó egy kerti tó? Hogyan készül a kerti tó? A következő cikkekben erre mind választ kapsz. Hol is kezdjem. Ma már egyre több helyen vált közkedvelté a kerti tó és ráadásul a kerti tó kivitelezése nem is olyan drága, mint ahogyan azt sokan gondolnánk.


Az első és legfontosabb dolog mindig, hogy legyen megfelelő hely a kerti tó kialakítására. Nagyon fontos az is, hogy milyen anyagokkal dolgozunk a kerti tó építése során, mert ettől függ, hogy milyen hosszú élettartamú is lesz a tavacska. Senki nem szeretné, ha egy nyári reggel arra kelne, hogy hipp-hopp, elpárolgott a kerti tó összes vize. Fontos, hogy a kerti tó helyének választásakor egy olyan helyet válasszunk, ahol nem hullnak levelek és ágak a kerti tó vizébe, de az is fontos, hogy ne legyen állandó napsütésnek sem kitéve. A legtöbb ember azon agyal a legtöbbet, hogy milyen is legyen a kerti tó alakja, pedig ez teljesen lényegtelen. Bármilyen alakú kivitelezhető és egyaránt ugyan olyan jó. A kerti tó méreteivel már más a helyzet, mert egy tó vize minél több annál jobbak a feltételek a majd bele telepített állatok számára. A szakértők szerint egy kerti tó akkor van jó fekvésben a naptól, ha félig árnyékos helyen van és körülbelül 4-6 órát süti a nap a tavat maximum. Természetes, hogy egy kerti tó mélysége arányban van a kerti tó méretével. Tegyük fel, hogy míg egy 5 négyzetméteres kerti tóhoz 60 cm vízmélység kell körülbelül addig egy 10-15 négyzetmétereshez 100 cm mély.


Az ennél nagyobb kerti tó jó ha legalább 100 cm mélység fölött van. Ezek mellet, ha egy kerti tó nem csak dísznek lesz az udvarban, de abba halakat is szeretnénk telepíteni akkor mindenképpen javasolt az 1 méter feletti vízmélység. Beláthatjuk tehát, hogy a kerti tó egy lenyűgöző dolog tud lenni, ha megfelelően van kivitelezve és egy hozzá illő helyen van. Az ember úgy érezheti magát az udvarba akár csak egy parkban lenne a kerti tó látványa miatt. Általában érdemes kis gyümölcsfákat és bokrokat it állítani az udvara, de a kerti tótól megfelelő távolságban. A kerti tó egy nagyon esztétikus megoldás, amely sokat nyom az udvar esztétikai összhatásán. A kerti tó létrehozása előtt sok dologra kell ügyelnünk. Nem mindegy pl. az, hogy a kerti tó az udvar mely részén helyezkedik el, milyen terepen, milyen fekvésben stb.. Ebben a cikkben most a kerti tó építésének bemutatásáról szeretnék írni pár mondatot. Az hogy milyen anyagból szeretnénk a tavat megépíteni az első sorban a kerti tó méretétől és annak a mélységétől függ. Erre viszont több megoldás is létezik már. Régebben betonozással készítették el a kerti tavat, de ma már az agyagtéglákból készült kerti tó az elterjedtebb, amelyek előre gyártott anyagokból készülnek.


A kerti tó hatását tovább fokozza, ha növényeket telepítünk magára a tó vizére és a kerti tó köré. Mi is az a kerti tó? Mire jó egy kerti tó? Hogyan készül a kerti tó? A következő cikkekben erre mind választ kapsz. Hol is kezdjem. Ma már egyre több helyen vált közkedvelté a kerti tó és ráadásul a kerti tó kivitelezése nem is olyan drága, mint ahogyan azt sokan gondolnánk. Az első és legfontosabb dolog mindig, hogy legyen megfelelő hely a kerti tó kialakítására. Nagyon fontos az is, hogy milyen anyagokkal dolgozunk a kerti tó építése során, mert ettől függ, hogy milyen hosszú élettartamú is lesz a tavacska. Senki nem szeretné, ha egy nyári reggel arra kelne, hogy hipp-hopp, elpárolgott a kerti tó összes vize. Fontos, hogy a kerti tó helyének választásakor egy olyan helyet válasszunk, ahol nem hullnak levelek és ágak a kerti tó vizébe, de az is fontos, hogy ne legyen állandó napsütésnek sem kitéve.


Ezek mellett még nagyon elterjedt a fóliával bélelt medrek is, amik szintén nagyon jól beváltak a kerti tó építése során. A beton medernek az egyik hátránya viszont, hogy később már nincs mód a kerti tó változtatatására, átalakítására, de ezért is vannak előre gyártott műanyagból készült medrek is. A kerti tó tetszőleges formájának kialakítására mégis a legjobb választás a fóliás tó. Csak kiássuk a medret a kerti tó méretének megfelelő méretben. A tó legmélyebb területét érdemes 10-20 cm-rel mélyebbre ásni, majd annak helyére köveket rakni. Majd ezután érdemes az egész kerti tó medrét finom szemű homokkal beteríteni körülbelül 10 centiméter vastagon és azt jól eldöngölni. Ez után jöhet a kerti tó medrének a fóliázása. Ez a fólia tulajdonképpen hasonló dolog, mint a házi medencék fóliája. A fóliázás után pedig borítsuk be kavicsokkal a kerti tó fenekét, hogy az természetesebb hatást keltsen. Ezután a kész tavat már csak fel kell tölteni vízzel és készen is van a kerti tó. A legtöbb ember azon agyal a legtöbbet, hogy milyen is legyen a kerti tó alakja, pedig ez teljesen lényegtelen. Bármilyen alakú kivitelezhető és egyaránt ugyan olyan jó. A kerti tó méreteivel már más a helyzet, mert egy tó vize minél több annál jobbak a feltételek a majd bele telepített állatok számára.


A szakértők szerint egy kerti tó akkor van jó fekvésben a naptól, ha félig árnyékos helyen van és körülbelül 4-6 órát süti a nap a tavat maximum. Természetes, hogy egy kerti tó mélysége arányban van a kerti tó méretével. Tegyük fel, hogy míg egy 5 négyzetméteres kerti tóhoz 60 cm vízmélység kell körülbelül addig egy 10-15 négyzetmétereshez 100 cm mély. Az ennél nagyobb kerti tó jó ha legalább 100 cm mélység fölött van. Ezek mellet, ha egy kerti tó nem csak dísznek lesz az udvarban, de abba halakat is szeretnénk telepíteni akkor mindenképpen javasolt az 1 méter feletti vízmélység. Beláthatjuk tehát, hogy a kerti tó egy lenyűgöző dolog tud lenni, ha megfelelően van kivitelezve és egy hozzá illő helyen van. Az ember úgy érezheti magát az udvarba akár csak egy parkban lenne a kerti tó látványa miatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése